Beniczky István és Waldeck Valéria 1908 nyarán házasodtak össze a Waldeck család tiszaroffi birtokán. A 26 éves ifjú férj tiszaföldvári földbirtokos volt, akinek szívét a 23 éves grófkisasszony rabolta el. Beniczky István 11 évesen veszítette el édesanyját, gróf Almásy Máriát. A 32 évesen, diftériában (Torokgyík néven is ismert, 1938. január 1-jén a világon először, Magyarországon vezetik be a gyermekek kötelező diftéria elleni védőoltását) meghalt édesanya után István és húga Mária maradtak.
Az édesapa, Beniczky Géza tiszaföldvári birtokát szánta az ifjú párnak. Az itt található kúria várta őket, hogy a mézeshetek után belakják családi otthonukat. A fiatalok úgy gondolták, hogy a letelepedés előtt izgalmas világkörüli útra indulnak. A kalandvágyó nászutasok bejárták Európát, Kínát és Japánt is, eljutottak Új-Zélandra és Ausztráliába, ahonnan Jáva szigetére hajóztak. Már több mint egy éve voltak távol, amikor a hazatérést tervezték és a haza küldött leveleikből kiderült, hogy gyermekáldás előtt álltak.
Felszálltak hát a La Seyne Szingapúrba induló postahajóra. Már Szingapúr közelében jártak és a hajón még mindenki aludt, amikor hajnalban a brit Onda gőzös hatalmas erővel a postahajó oldalába csapódott. A baleset végzetes lett, a hajó kazánja felrobbant, sokan ekkor vesztették életük. A gyorsan süllyedő hajó utasait megpróbálták kimenteni, de a vízbe esetekre cápák csaptak le. Végül 101 ember vesztette életét a balesetben és 61-en élték túl. A rokonok és barátok aggódva olvasták a tragédiáról megjelenő cikkeket és reménykedtek, hogy az ifjú házasok a szerencsés túlélők között lehetne. A remény azonban szertefoszlott, mikor megérkezett a távirat: „Szerencsétlenül jártak”.
A szörnyű tragédia megrázta a családot, Beniczky Géza egyetlen fiának elvesztése után nem akart már Tiszaföldvárra menni. A fiataloknak szánt kúriából gyermekszanatórium létrehozását tervezték, de ezt az I. világháború kirobbanása megakadályozta. Ezután többször gazdát cserélt az épület, végül fiúotthon kapott itt helyet. A II. világháború alatt egy ideig hadikórház is volt, majd gyógypedagógiai intézetként és nevelőotthonként használták, ezt a funkcióját a mai napig betölti. A kúriaépületet az évek során a felismerhetetlenségig átalakították, tornyainak tetejét lebontották, díszeit leverték. Bár ma már nehezen ismerhető fel benne a korábbi épület jellege, a család által kitűzött karitatív célokat sikerült megvalósítani.
A tragikus sorsú nászutasok hullámsírban nyugszanak, így a család számára érthető módon fontossá vált, hogy valamiképpen emléket állítsanak nekik. A tiszaföldvári és tiszaroffi templomban is emléktábla idézi fel a fiatalok balsorsát. Továbbá a nagymama, gróf Almásy Kálmánné Wenckheim Stefánia (unokája volt Beniczky István) által is támogatott Lovaregyleti kápolnában (ma Dunakeszi, korábban Alag) is találkozhatunk a hajótörést szenvedett pár emléktáblájával.
Tiszaföldváron évtizedekig járt a szóbeszéd a nászutasok hajókatasztrófájáról, bár nem túl pontosan, hiszen sok azt mesélték, hogy az 1912-ben elsüllyedt Titanicon utaztak a friss házasok.
Felhasznált források:
Ország-Világ. 1893.10.08.
Kurír. 1997.08.25.
Kósa Károly. A Tiszától az óceánig. Titanic-legendák. http://www.kosakaroly.hu/irasok/titanic/beniczky.html
Nemzeti Újság. 1935.06.07.
Lőrincz Róbert. A Beniczky házaspár tragédiája. IN Dunakeszi Helytörténeti Szemle. 2. évf. 3. szám. 2009. december. 2-3 pp.