A Gindlyek legendás adománya

Tengelic község Szekszárdtól északra, Pakstól délnyugatra található Tolna vármegyében. Egy 1304-es oklevél egy templomot említ, de a középkori falu a török időkben elpusztult.

A törökök kiűzését követően a Gindly család lett a környék meghatározó földbirtokosa. A korábban a birodalom sváb területén élő családból Gindly Fülöp-Orbán és testvére, Balázs tűnnek fel először Győr környékén. Fülöp-Orbánról tudjuk, hogy Győr város főbírója volt.

A források szerint a Gindlyek, mint tőzsérek (kereskedő, marhakereskedő) részt vettek a birodalmi hadsereg élelmiszer-ellátásában. I. Lipót hálából vagy fizetési nehézségek miatt nemességlevelet adományozott Fülöp-Orbánnak 1678. február 20-án. Ezt követően a Gindly fiúk Buda (1686) és Székesfehérvár (1688) ostrománál tűntek ki vitézségükkel. Gindly Balázs és Ignác (Fülöp-Orbán fia) 1730-ban III. Károlytól megkapták a „de Puszta Tengelicz” előnevet, és birtokukba kerültek Medina, Tengelic, Apáthi, Hidja, Hídvég és Bikád puszták. A legenda szerint az adományozásnak az is része volt, hogy annyi földet kaphattak meg, amennyit napkeltétől napnyugtáig lovon körbe tudtak járni és kötéllel bekeríteni.

A részben árvízveszélyes és futóhomokkal borított terület kezdetben komoly kihívások elé állította az újonnan betelepülőket. A szorgos munka azonban meghozta gyümölcsét, csakhamar virágzó birtokközpontot és több kisebb uradalmi központot építettek ki.

Bár a Gindly család népes volt, leginkább lánygyerekek születtek. A lányok igazán „jó partinak” számítottak, így akadt is kérőjük bőven. Ezekkel a házasságokkal a korábbi hatalmas birtokállomány hamar felaprózódott, és több kisebb uradalom építése és szépítése kezdődött meg.

Katalinpuszta születése

A Jeszenszky család is házasságok révén részesült a Gindly birtokokból, ez a két család több szálon is összekapcsolódott.

Báró Jeszenszky Kálmán (1830-1918) házasságot kötött 1852-ben draskóczi Moravcsik Klotilddal (más helyen Katalinként is szerepel). Valószínűleg 1852 után kezdték meg azt az építkezést, ami az 1860-as kataszteri térképen már látszik. A középső szárny 1866 után készült el. Jeszenszky a lányáról Katalinpusztának nevezte el a birtokot.

Báró Jeszenszky Katalin 1874-ben mádi Kovács Lászlóhoz (1846-1915) ment férjhez. A házaspárnak öt gyermeke született. Valószínűleg az itt felépített kúriában élhettek teljesen, vagy talán részben töltötték itt az évet. 1879-ben az épületet klasszicista stílusban felújították. A két fiatalabb gyermek, Irén 1884-ben és Klotild 1892-ben Katalinpusztán született.

Valamikor 1892 után, de 1899 előtt mádi Kovács László és felesége elcserélte az Alsó-Hídvégen található birtokát (Katalinpuszta is ide tartozott) ifj. Patay András abaújvári ingatlanára. A Szekszárdon 1899. július 11-én kelt levél egy korábbi cserére hivatkozik, amelyet követően rosszul állapították meg az adókat, ebből feltételezhető, hogy a csere valahol az utolsó gyermek születése (1892) és ezen levél (1899) közötti időszakban történt.

Báró Schell-Bauschlott József (1868-1930)

Ifj. Patay Andrástól 1899-ben báró Schell-Bauschlott József (1868-1930) vette meg a birtokot.

Schell báró Abaúj-Torna vármegyei nemesi családból származott. Jogot tanult Budapesten, majd rövid ideig a vallás- és közoktatási minisztériumban volt fogalmazó. 1898-ban feleségül vette gróf Sigray Klárát. Felesége báró Augusz Antal unokája volt, családi szálai Tolna vármegyéhez kötötték. Valószínűleg ezért döntött úgy a fiatal pár, hogy új, közös életüket itt szeretnék megkezdeni.

Schell báró Diczenty László szekszárdi építészt kérte fel, hogy a korábbi Jeszenszky-kastélyt bővítse. Az építkezést 1910 augusztusára fejezték be. A korábbi klasszicista kastélyból az átalakításokkal és bővítésekkel egy igazán mozgalmas és izgalmas historizáló épületet vehettek birtokba új tulajdonosai.

A báró általi építkezéshez tartozik a kastély emeletes északi szárnya. Az épület déli része kis, római katolikus házikápolnával bővült. A végleges épület H alaprajzú, földszintes, északi szárnyán emeletes, részben alápincézett, részben beépített tetőtérrel rendelkezik. A főszárny felett nyeregtető található tetőablakokkal, a keresztszárnyak felett manzárdtető tetőablakokkal.

Az épületet mozgalmassá teszik a középrizalit megoldásai. A kastély bőséges helyet kínált a nagy család számára, a lakóterek mellett dolgozószoba, könyvtár, szalon, pipázó, ebédlő és tálaló is megtalálható volt benne. A keleti parkra tágas terasz nyílott. A gondozott parkban fürdőmedence és teniszpálya is volt. Az északi szárnyban kapott helyet a kápolna. Katalinpuszta saját temetővel rendelkezett, továbbá Schell báró iskolát is építtetett és tanítót is fogadott.

A művelt báró imádott olvasni, gondosan rendezgette könyvtárát, mely felesége öröksége révén Augusz Antal és Imre bárók könyveivel is gyarapodott. A vármegye legnagyobb könyvtárának számító gyűjteményben olyan ritkaságok voltak, mint Liszt Ferenc Augusz Antal báróhoz intézett levelei (Csapó Vilmos adta ki: Liszt Ferenc levelei báró Augusz Antalhoz 1846-1878).

1925 márciusában a báró szívbántalmakra panaszkodva érkezett haza a szekszárdi közgyűlésről. Gyógykezelésre ment Balatonfüredre, majd Bécsbe. Állapota stabilizálódott, de évente visszajárt Bécsbe. 1929 karácsonyát még otthon töltötte felesége és fia mellett. Ezt követően ismét Bécsbe ment kezelésre, ekkor már nem tudtak segíteni rajta, 1930. február 22-én meghalt.

Báró Schell József Antal (1900-1970)

A bárónak és feleségének két gyermeke született. Lányuk, Mária Lujza 1923-ban férjhez ment gróf Haller István erdélyi földbirtokoshoz, és Erdélybe költözött. Katalinpusztán maradt fiuk, báró Schell József Antal (1900-1970).

Az ifjú bárót gyerekkorától kezdve a természet vonzotta, hamar megmutatkozott tehetsége a rajzolásban. 1923-tól átvette a családi birtok irányítását, szabadidejében vadászott, illusztrációkat készített, képeket festett. Egy ideig Szőnyi István tanítványa volt. 1929-től trófeakiállításokon jelentek meg munkái, barátja, Széchenyi Zsigmond őt kérte fel két önéletrajzi könyve illusztrálására. 1931-ben „Megint ősz lesz” címmel vadásztörténeteket tartalmazó kötete látott napvilágot. 1938-ban feleségül vette gróf Woracziczky Johannát (1915-1985), aki egy Almásy lány, édesanyja Almásy Gabriella (1892-1958) volt. Édesapját sosem ismerhette, aki születése évében, 1915-ben, az első világháborúban az orosz fronton hunyt el. Az esküvőt a gyulai Almásy-kastélyban tartották (házasság révén került az Almásyakhoz a korábbi Wenckheim-kastély). Johanna maga is szeretett festeni, egy ideig Aba Novák tanítványa volt. A két fiatal idilli életet is élhetett volna a katalinpusztai kastélyban meleg családi otthont kialakítva, azonban az élet közbeszólt, beköszöntött a második világháború.

A fiatal házasoknak négy gyermeke született, hármuk a második világháború alatt: 1939-ben Antónia, 1941-ben Gabriella, 1943-ban Johanna, majd 1949-ben József. A kastélyban velük élt az apai nagymama, báró Schell Józsefné Sigray Klára. A kastély igazi úrnőjének ő számított, vezette a háztartást és őrizte a hagyományokat. A háború alatt, miután a gyulai Almásy-kastélyt kifosztották (1944 ősze), az anyai nagymama, gróf Woracziczky Jánosné Almásy Gabriella is Katalinpusztára költözött. Időközben a Budapesten tanuló Haller Géza (Schell Mária Lujza és Haller István fia) is Katalinpusztán talált menedéket, mivel a szülei nem szerették volna, ha Erdélybe hazatérve besorozzák a román hadseregbe. Később Budapest ostroma elől Schell báró kassai unokatestvére, báró Fiedler József is ide menekült. Majd 1946 tavaszán gróf Wass Endre (Wass Albert édesapja, gróf Haller István révén ismerte a Schell családot) erdélyi kastélya elpusztása után itt talált menedéket.

A szovjetek is gyakran látogatták a kastélyt. A jövetelüket őrszemek jelezték, ilyenkor a lakók próbálták elrejteni értékeiket, az asszonyokat és lányokat pedig elrejteni az érkezők elől. Soha nem lehetett tudni, hogy milyen szándékkal érkeznek, voltak gátlástalan rablók és civilizált közkatonák és tisztek.

A háború vége nem jelentett megnyugvást, újabb sötét felhők gyülekeztek a család felett. A birtokot nehéz volt igazgatni, a család egy ideig még megpróbálta tárgyak eladásával menteni a menthetőt, de ez csak ideig-óráig volt megoldás. Schell báró végül felajánlotta a megmaradt birtokrészt az államnak. A kastélyt 1950. május 1-jén kellett üresen átadni.

A kastély harminchárom helyiségében található bútorok és értékek egy részét barátok, ismerősök között osztották szét „megőrzésre”. Árveréseket rendeztek, és amit lehetett, pénzzé tettek.

Schell báró a kivételes értékű könyvtár könyveit a megyei múzeumnak szerette volna adományozni. Az odaszállított könyveket azonban a könyvtár már nem vette át. Ekkorra már teljes volt az elutasítás, és ellenségnek tekintették a korábbi arisztokrácia tagjait. A könyvek sorsa ismeretlen — a visszaszállítást követően nyomuk veszett, soha nem érkeztek vissza a kastélyba.

A család a gyerekekkel és a két nagymamával Kajdácson telepedett le. Egy szobát kaptak egy kulák családnál, a nagymamák másik házba kerültek. A következő kilenc évet itt töltötték. Schell báró, mint osztályidegen, csak segédmunkásként dolgozhatott. Ezekben az években Pesten próbált elhelyezkedni. Újra elkezdett festeni, majd hosszú évek után 1959-ben felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Alap tagjai közé, innentől tudott művészeti tevékenységéből megélni. Munkáinak nagy része a gyöngyösi Mátra Múzeumban található. 1970-ben hunyt el, felesége 1985-ben követte. Közös sírban nyugszanak a Farkasréti temetőben.

A kastélyt a kitelepítés után a tengelici Petőfi TSZ, majd a Tengelici Kísérleti Gazdaság, végül a Dalmandi Állami Gazdaság használta. 1950-ben bevezették a villamosáramot, majd több alkalommal átalakították. 1990 után a családnak nem volt pénze visszavásárolni. Állítólag egy magánszemély tulajdonába került, akit ifj. Schell József megkeresett, hogy korabeli dokumentumokkal segítse a helyreállítást, de válaszra sem méltatta. A jelenlegi pontos tulajdonviszonyok nem ismertek; az épület azonban műemléki védelem alatt áll.

Felhasznált források:

Bodnár István. 1927. Egy múlt századbeli politikai gyilkosság IN Tolnamegyei Ujsag. 1927. 05. 14. 2-3 pp.

Bodnár István. 1931. Egy szép életről. Emlékezés báró Schell Józsefre IN. Tolnamegyei Ujság. 1931.02.21. 1-3 pp.

Borovszky Samu. 1908. Magyarország vármegyéi és városai. Győr vármegye. 433 p.

Csőglei István. 2010. Százhetven éve született. Madi Kovács János a paksi tűzkatasztrófák megállítója IN. Paksi Tükör. 2010.05.01. 3. szám. 18-22 pp.

Herczeg Renáta. 2014. Azok a csodálatos Gindly lányok IN. Múlt-kor 2014.07.4.

Kempelen Béla. 1913. Magyar nemesi családok. 5. kötet, 270 p.

Kempelen Béla. 1913. Magyar nemesi családok. 6. kötet

Merényi-Metzger Gábor. 2019. A gróf Sigray család tagjai 498 p.

Nagy Iván. 1858. Magyarország családai. Negyedik kötet. Gindly család.

Nagy Zoltán. 2008. Kastélysoron Pakstól – Kölesdig IN. Örökség. 2008. 3. szám. 9-10 pp.

Népújság. 2008.08.07. A találkozás. 6 p.

Preisz Gyula. 2017. Tolnai Schell-rapszódia IN. Nimród. 2017. 02.01. 60-61 pp.

Serdült Benke Éva. 2010. Kastélyok és kastélylakók – sorsok. Katalinpuszta IN. Paksi Tükör. 2010. 05. 01. 3-14 pp.

Szinnyei József. 1891. Magyar írók élete és munkái, 3. kötet. 1218 p.

Tengelic község hivatalos honlapja

Tolnai Népújság. 2021.10.16. Művész lett a báró. 5 p.

Tolnavármegye és a Közérdek. 1911.04.27. A pécsi püspök Katalinpusztán. 2 p.

Vételi és csereszerződés. 1899. júl. 11. Mádi Kovács László és neje és ifj. Patay András között.

Mádi Kovács László gyászjelentés. 1915.05.17. Tolnavármegye és a Közérdek. 3 p.