A zámolyi Szent Lőrinc-plébániatemplom romja

Sokszor nem is gondolnánk, hogy milyen rejtett kincsekre bukkanhatunk a szomszédban, pedig így van. Velem is ez történt, amikor Budakalászon jártam.

Budakalász közepén magasodik a Kálvária-domb. A domb tetején 1856-ban az itt élő svábok három fehérre meszelt kőkeresztet állítottak fel. Idáig még semmi meglepő nem lenne a történetben. 1977-ben úgy döntöttek fákat ültetnek a dombtetőn, az igazi meglepetés ekkor történt. A munkálatok során csontok és kerámiadarabok kerültek elő a földből. Köztük volt egy II. András korabeli pecsétgyűrű és ezüstdénár. Ekkor kisebb szondázó ásatást végeztek, ami megállapította, hogy valamilyen kisebb épületet rejthet magában a föld. A kutatás végül csak 2012-ben folytatódott, amikor is meglepő felfedezést tettek a régészek: egy meglehetősen nagy, Árpád-kori templom maradványaira bukkantak.

Érdekesség, hogy az 1856-ban felállított keresztek pontosan a szentély területén álltak, ami arra utal, hogy az emlékezet megőrizte a szakrális hely jelenlétét a területen.

A régészeti ásatások tanúsága szerint a középkori templom legkorábbi része a 11-12. század környékén épülhetett, majd ezt az évszázadok során folyamatosan bővítették. Az első írásos említés 1335-ben már álló templomról számol be. Ezt megelőzően több forrás említi a Kaluz (Kalászi) családot.

Kátai Ferenc helytörténeti munkája alapján elmondható, hogy a mai Budakalász területére a honfoglalókkal együtt érkeztek kabar törzsek, közülük a káliz nemzetség tagjai alakították itt ki szállásterületüket. A kezdetben katonai feladatokat ellátó lakosság a 14. századra már virágzó falut hozott létre, ahol a kis létszámú közösség szőlőműveléssel, állattenyésztéssel és mezőgazdasági munkákkal foglalkozott. A falut a középkorban Káloz néven említik. A templom bővítése a Kali-Kalez-Kaluz nemzetség tagjaihoz köthető.

A nemzetség a 1500-as évekre eltűnik, feltételezhetően kihalt. A törökök megérkezése után a terület a budai szandzsákoz tartozik. 1620-ban Budai Bornemissza Bolgár Pál vásárolja meg Káloz és Pomáz falvakat. Az 1640-es években szerb lakosságot telepít be, majd az 1690-es években nagyobb szerb népesség telepedik itt le. Közben Pál lánya Anna, Wattay Pál felesége lesz, a birtok így kerül a Wattayak kezére.

A 16. század elején a templom már romos állapotú, feltételezhetően a török harcok során vagy annak következtében sérült meg. A betelepülő szerbek helyreállítják a sérült templomot és egy ideig ők használják görögkeleti szertartásaikhoz. A szerbek temploma 1752-ben megépül, 1782-re tornya is elkészül. A két időpont között valamikor a szerbek elhagyják az Árpád-kori templomot és feltételezhetően az épület köveit vagy a templom vagy a környékbeli épületek építéséhez használják fel.

Az 1820-as években szlovák és sváb lakosság telepedik be, a középkori falu magjában a szerbek, még ettől délre a mai Budai út két oldalán az új lakosok építik fel házaikat. A szerbeknek ekkor már áll saját temploma, a sváb és szlovák lakosság 1824-ben kezdik meg saját templomának építését. Ekkorra már a korabeli térképeken sem látható a dombon álló Árpád-kori templom, valószínűleg már ekkor sem látszott, de bizonyosan tudtak a lakosok a korábbi szakrális hely létezéséről. Erre utal a korábban említett keresztállítás is.

A 2012-es feltárások alapján az Árpád-kori falusi templomok közül is jelentősnek számító 11,5 méter széles és 23,5 méter hosszú, keletelt, egyhajós templomot sikerült feltárni. A nyugati oldalon torony emelkedett, két sarkát támpillér támasztotta. A bejárat a déli oldal középső részén kapott helyet. Északi oldalához egy többször átépített patkóíves kegyúri kápolna csatlakozott. A délnyugati sarkon egy osszáriumot (csontház) tártak fel. A csontok bolygatva voltak, valószínű, hogy a templom körül volt temető és onnan kerültek áthelyezésre a maradványok. A templom végleges formája a tatárjárás utánra, a 13. század második felére datálható, ugyanakkor kisebb eredeti részeinél felmerül a 11-12. századi építés.

Ezen a területen nem a honfoglalók voltak az elsők, ennek bizonyítékai a 4000 éves őskori kerámiatöredékek. A rómaiak idején is használatban lévő terület pontos szerepe nem tisztázott. Előkerült egy Jupiter-oltár, melyet vagy itt használtak vagy ide hoztak például Aquincumból, de a domb körüli utcanevek: Felsővár és Alsóvár akár egy őrtorony korábbi jelenlétére is utalhatnak, mivel erről a dombról a Buda-Esztergom hadiút is felügyelhető.

A budakalászi Kálvária-domb évszázados szakrális jelentőségéhez nem fér kétség és jó látni, ahogy jelenlegi állapotában méltó módon hasznosítják. A hangulatos parkosított terület kedvelt kirándulóhely, a templomtól kicsit távolabb játszótér is épült, így családosok számára is ideális. A gyönyörű panoráma mellett miséknek és rendezvényeknek is helyszínt biztosító terület Budakalász egyik ékkövévé vált, méltó emléket állítva őseinknek.

Felhasznált források:

Garai P. 2013. Megtalálták Budakalász ősi szakrális központját. https://epiteszforum.hu/megtalaltak-budakalasz-osi-szakralis-kozpontjat

Kassai-Szoó D. 2015. Ősi rejtélyek – A budakalászi kálváriadomb. IN Országépítő 2015/03. 22-25 pp.

Kátai F. 1994. Megszólalnak a kövek.