Napóleon felesége

A Vak Ámornak is gúnyolt félszemű tábornok, Adam von Neipperg gróf (1775–1829) különleges megbízást kapott a bécsi udvartól: mindenáron akadályozza meg, hogy Mária Lujza kövesse férjét, Napóleont, Elba szigetére. A tapasztalt katona és tehetséges diplomata a szerelem erejét használta a feladat teljesítéséhez és titkos viszonyt kezdett Napóleon feleségével.

A korzikait 1814-ben száműzték Elba szigetére. Második felesége, Mária Lujza (1791–1847) ekkor menekült édesapjához, I. Ferenc osztrák császár és magyar királyhoz a bécsi udvarba fiával.

Mária Lujza házassága az érdekek köré szerveződött: Napóleon a Habsburg–Lotaringiai-házból származó feleségével dinasztikus álmait szerette volna megvalósítani, melyhez szüksége volt egy uralkodói házból származó hitvesre. Míg I. Ferenc a katonai kudarcok után ebben a házasságban látta a béke lehetőségét a franciákkal. Mária Lujza, akit gyermekkorától a franciák ellen neveltek (apai nagynénjét, Marie Antoinette-t 1793-ban végezték ki a franciák), teljesítette a tőle elvárt kötelességet, hozzá ment Napóleonhoz, majd egy fiút szült neki.

Napóleon száműzetését követően apjától a pármai hercegséget kapta meg, ahová Neipperg gróf is vele tartott. A gróf 1814-ben altábornagyi kinevezést kapott, majd Mária Lujza pármai főhercegnő főudvarmesterévé nevezték ki. A hercegséget együtt irányították. Ekkoriban kezdődött titkos viszonyuk, melyből két gyermek született: 1817-ben Albertine-Marie, majd Napóleon halálhírének megérkezése után kilenc nappal, 1821. augusztus 9-én fiúk, Vilmos. Ezt követően teljes titoktartás mellett, halkan és csendben összeházasodtak.

Neipperg gróf 1829-ben szívbetegség következtében elhunyt. A korabeli beszámolók szerint Mária Lujza hosszan gyászolta férjét, 5 hónapig még színházba se ment, ami nála nagy dolognak számított. 1834-ben feleségül ment Charles-René de Bombelles grófhoz, ez a házasság már gyermektelen maradt. Mária Lujza 1847-ben Pármában hunyt el.

Egy meglepő házasság

Neipperg grófnak első házasságából már voltak gyermekei. Annak érdekében, hogy a hercegi vérből való utódokat meg lehessen különböztetni, a gróf és Mária Lujza gyermekei a Montenuovo családnevet vették fel, ami a Neipperg olasz tükörfordítása.

Mária Lujza fia, Montenuovo Vilmos (1821–1895) apja halála után Pármából a bécsi udvarba került, ahol katonai nevelést kapott. Aktív szerepet vállalt az 1848–49-es forradalom leverésében: a világosi fegyverletétel után ő vette át az oroszoktól Görgey seregét és kísérte őket Aradra.

1850-ben feleségül vette Batthyány–Strattmann Júlia grófnőt (1827–1871). Ez a házasság felvet bizonyos kérdéseket, például, hogy egy Batthyány grófnő miért megy hozzá egy osztrák katonához, aki a szabadságharc leverésében segédkezett? Ha félretesszük azt az idealisztikusan romantikus nézetet, hogy szerelmi házasság született, az okok valószínűleg inkább az anyagiak irányába mutatnak.

Az tény, hogy Júlia édesapja, Batthyány Iván (1784–1865) 1848-ban az adósságokkal terhelt bólyi és sellyei uradalmat eladta bátyjának, herceg Batthyány Fülöpnek. Az is tény, hogy egy 1904-es újságcikk – amely Montenuovo Vilmos egy korábbi, még házasság előtti időszakból származó törvénytelen lányáról szól – azt is megemlíti, hogy a herceg pazarlásai miatt nehéz anyagi helyzetbe került.  Tovább árnyalja a képet, hogy herceg Batthyány Fülöp agglegény volt, így Júliára jelentős hozomány várt a nagybátyja halála esetén. Ha mindezeket számba vesszük, és azt is, hogy talán a forradalom leverése utáni megtorlások közepette biztonságot jelentett egy osztrák katona feleségének lenni, aki nem mellesleg Ferenc József unokatestvére volt, talán mondhatjuk, hogy mindkét fél számára előnyös frigy született.

Montenuovo Vilmos 1854-ben altábornagy lett, majd 1859-ben részt vett a lombardiai hadjáratban. 1861–1866 között Erdély katonai parancsnoka volt és felesége is vele tartott.

Miután Batthyány Júlia Nagyszebenben szembesült a szegénysorsú leányok helyzetével, úgy döntött, behívja a ferencesrendi apácákat, hogy új lehetőségeket teremtsenek az elzülléssel szemben. Egy telekre és házra is szükség volt, ahol a nővérek megkezdhették tevékenységüket. Az anyagi források előteremtésére a grófnő sorsjátékot szervezett 1865-ben. Az önkéntes adományok mind értékes arany, ezüst és drágakövekből álltak, a legértékesebb nyereménytárgyat pedig Erzsébet királyné ajánlotta fel.

A befolyt összegből sikerült megvásárolni a telket és a házat, így a nővérek hozzáláthattak áldásos tevékenységük gyakorlásához. Később az intézmény tovább fejlődött, óvoda, leánygimnázium, tanítóképző és leány-felsőkereskedelmi is működött falai között egészen 1948-ig. Ekkor az apácákat erőszakkal kilakoltatták, a könyvtár egy részét az intézet udvarán elégették. A későbbiekben a kápolnát tornateremnek alakították át.

1864-ben az addig apja után grófi címet viselő Montenuovo Vilmosnak Ferenc József hercegi címet adományozott, ezzel elismerve az uralkodóházhoz fűződő rokoni kapcsolatát.

Miután herceg Batthyány Fülöp meghalt (1870), a bólyi uradalmat Júlia örökölte, azonban ekkor már késő volt. A grófnő mindössze 43 éves volt és egy gyógyíthatatlan betegségben haldoklott.

1871. november 10-én halálos ágyán végrendeletet diktált, melyben két fontos kérést hagyott hátra. Az egyik kívánsága az volt, hogy a bólyi birtok átvétele után a családi birtokon sírbolt épüljön. A másik pedig, hogy Németbólyban irgalmas nővérek telepedjenek le, akik betegápolással és a lányneveléssel foglalkoznak majd.

Ekkoriban a hercegnek – talán a bólyi uradalom öröklése és felesége halála miatt – anyagi nehézségei adódhattak, mert 40 éven át gyűjtött gazdag érmegyűjteményét családi okok miatt eladta Hess Adolf frankfurti éremkereskedőnek. A gyűjtemény szétbontva került értékesítésre, kivéve az Árpád-kori magyar érméket, melyeket a zágrábi múzeum vásárolt meg.

1878-ban a herceg nyugdíjba vonult, majd két évvel később a döblingi gyógyintézetbe költözött. Döblinget már nem akarta elhagyni, zongoráját és hegedűjét is idehozatta és gyakran órákig lehetett hallani a játékát. Az ő anyagi támogatásával készült el Németbóly történeti monográfiája, mely 1900-ban jelent meg. 

1895-ben hosszú betegség után Döblingben hunyt el.

Ferenc József bizalmasa

Batthyány Júlia grófnő és Montenuovo Vilmos herceg fia Montenuovo Alfréd (1854–1927) herceg 1854-ben látta meg a napvilágot. Fiatalon jogot tanult, majd 22 évesen világkörüli útra indult, ellátogatott Amerikába, Kínába, Japánba és Sziámba is, ahol a császár vendége volt.

Hazatérve katonai szolgálatot teljesített, részt vett Bosznia okkupációjában 1878-ban.

1879-ben feleségül vette Kinsky Franciska grófnőt, majd gazdálkodni kezdett Bécs melletti birtokán és Magyarországon Németbólyon. Magyarul édesanyjától tanult meg, szerette a nyelvet, és amikor lehetett használta is.

Később a bécsi udvarban épített karriert, 1898-ban Ferenc József második főudvarmesterré nevezte ki, majd 1909-től már a császári udvar főudvarmestere lett. Közel állt Ferenc Józsefhez, egyik legbizalmasabb emberének számított, mindennapos kapcsolatban voltak.

Zárkózott és szófukar embernek ismerték, aki újságírót sosem fogadott. A főudvarmesteri tisztség betöltésével ő vezette az udvart, felelt a házirend pontos betartásáért. Feladatai közé tartozott az ünnepségek és minden udvarral kapcsolatos esemény előkészítése. A civillista (az uralkodó és családja, valamint udvartartása költségeire az állami költségvetésbe felvett és a parlament által megszavazott összeg) összeállítása kapcsán folyamatos egyeztetésben volt Tisza Istvánnal és Széll Kálmánnal is. 

A tradíciókhoz szigorúan ragaszkodó herceg vasmarokkal tartatta be a spanyol etikett szabályait az udvarban. Elutasította az olyan nézeteket vagy újításokat, melyek a monarchiát vagy az uralkodóházat veszélyeztették. Ebből adódott egyik legnagyobb port kavaró botránya is, melyben sok támadás érte a trónörökös, Ferenc Ferdinánd és közte megbújó feszültség miatt. A kiváltó ok nem más volt, mint Ferenc Ferdinánd rangon aluli házassága. Alfréd a spanyol etikett szabályainak betartásához ragaszkodott, és nem tett kivételt a trónörökös feleségének esetében sem, így az udvari eseményeken Zsófiát megalázó helyzetekbe sodorta (pl. nem ülhetett a császári páholyba a bécsi színházba). Ez a megkülönböztetés még a halálban is elkísérte őket, állami dísztemetést sem kaptak.

Mindamellett, hogy Alfréd szigorúan tartotta a rendet, ebből a szerepből ki is tudott lépni családja körében. Gyermekeit következetesen nevelte, mégis egy közvetlen és szeretetteljes kapcsolatban. 1917-ben még fiát is meglátogatta a fronton Erdélyben.

Ferenc József halálát követően lemondott tisztségéről és elvonultan élt. 1927-ben Bécsben halt meg.

Az utolsó herceg

„Hatalmas termetű, szőke óriás. Pirospozsgás arcából, derült kék szemeiből egészség és kiegyensúlyozottság árad. A jó emberek benyomását kelti a szó legprózaibb értelmében, aki az életben minden bizonnyal kerüli az egyenetlenséget, a békét megbontó disszonanciát. Mintha feszélyezné az interjú, de azért az óriások nyugalmával várakozóan tekint kérdéseim elé” (Kornitzer, 1940, 284 p.)

Alfréd legidősebb fia, Montenuovo Nándor (1888–1951) herceg (osztrák nevén Ferdinánd) 1888-ban született. A bécsi gimnáziumban osztálytársa volt a későbbi IV. Károlynak, iskola után sokat játszottak együtt. Jogi tanulmányai befejezése után katonának áll.

Az I. világháborúban 50 hónapig volt a fronton, számos kitüntetést kapott helytállásáért. A háborút követő kommün alatt Bécsben volt, amíg a szerbek teljesen kirabolták Németbólyt. A szerbek kivonulása után (1921. augusztus 21.) Németbólyt választotta állandó lakhelyéül és megkezdte a birtokon ejtett károk helyrehozatalát.

Az uradalmat modernizálta és olyan újszerű talajművelési eljárásokkal kísérleteztek, melyek a nagybirtokosokkal szemben 41%-os, a kisbirtokosokkal szemben 120%-os termelési eredmény javulást hoztak. Az újításokat publikálták így segítve elő mások fejlődését is.

1927-ben feleségül vette Solymosy Ilona bárónőt, aki négy gyermeket hozott az új házasságba. Nándortól még három lánya született: 1930-ban Júlia, 1931-ben Mária és 1934-ben Franziska.

A gazdálkodás mellett részt vett a megye életében is, a törvényhatósági és a közigazgatási bizottság munkájába is bekapcsolódott.

A felsőház tagjaként a zsidótörvények ellen szavazott. Eszterházy Móric gróffal és más arisztokratákkal együtt egy német- és háborúellenes memorandummal fordult Horthyhoz. Ez szolgáltatta az okot arra, hogy 1944. november 14-én a Gestapo elhurcolja.

Amíg a herceg távol volt, megérkeztek a szovjetek. A kastélyt és a mauzóleumot is kirabolták, felforgatták és amit csak lehetett elvittek. A képeket beszakították, céllövészetet rendeztek, a csillárokat leszakították. Ami mozdítható volt, azt elvitték.

1945. szeptember 14-én levélben ismeretlen író (valószínűleg az uradalom egyik magasrangú tisztviselője) levelet ír Solymossy Ilona bárónőnek a szovjetek pusztításáról:

„Az első csoport orosz vasárnap éjjel feltörte a pincéket és minden innivalót megivott. Akkor rengeteget összezúztak, képeket beszakították, céllövészetet rendeztek, csillárokat leszakították. Amint az első csoport elment, jött utána a másik (…)

Január végén bolgár kórház jött a kastélyba. A bútorokat összehordtak a Hercegasszony hálószobájába és szalonjába és lelakatolták. Azok március végéig ott is maradtak, akkor azonban a két szobára is szükségük volt a bolgároknak, úgyhogy ki kellett üríteni azokat is. (…) Sajnos a kiürítésnek egy nap alatt kellett megtörténnie, így bizony szállítás közben is tovább rongálódtak a bútorok. (…)

Április elején a mohácsi rendőrség (vezetője) felkeresett és érdeklődött, hol vannak a hercegi bútorok és kincsek. A bútorokat megmutattam neki, a kincsekről pedig nem tudtam felvilágosítással szolgálni (…) Azt mondta, hogy biztonságba akarja helyezni őket és mind Mohácsra szállítani. Tiltakoztam akkor ellene és azt mondtam, tudtommal nincs olyan rendelkezés, mely a Herceg úr értékeit elveheti tőle. Azt mondta nincs, de majd lesz.

Két hét múlva megint megjelent és kérte a mauzóleum kulcsait. Mikor kérdeztem miért, azt mondta, meg akarja nézni. Kimentünk csendőri kísérettel. Ott végigkopogtak minden falat a padlástól a pincéig és az alsó kriptában egyik helyen fel akarta bontani a falat. Tiltakoztam ellene és vitánk eredményeképpen letartóztatott (…) Jelenlétünkben felbontotta az alsó kripta falát, ahol valóban voltak elrejtve ládák, vázák és a szálkai agancs. Hogy mik voltak a ládában nem tudom, mert akkor már bekísértek a csendőrségre és azonnal el is vittek Mohácsra. (…) Kihallgattak részletesebben többször, hol vannak elrejtve kincsek. Természetesen nem tudtunk felvilágosítást adni, végre kiengedtek.

Május végén, mikor a bolgár kórház elment a kommunista komiszár átadta a pártnak a kastély kulcsait, azoktól aztán a rendőrség vette át három nap múlva. Ebben az időben szintén tűntek el dolgok. Mikor a rendőrség átvette a kulcsokat, körülbelül két hétig kutattak minden nap. Felbontottak falakat, kiszedték a Wertheim szekrényt és elszállították, padlót bontottak. Ahogyan a padlóbontó munkásoktól értesültem, az offiszban találtak nagyon sok ezüstneműt, amit aztán elszállítottak Mohácsra. A kastélyban maradt azon bútorokat, amelyeket a bolgárok használtak, összehordtak (…) és lezárták. Természetesen az sem maradt lezárva, mert most már a lakosság éjjelenkint betört s bizony megint el-eltűnt egypár kisebb darab. Savanyó is, én is sokszor elvoltunk a rendőrségen, hogy őrizzék a bútorokat, de sajnos másnap megint csak feltörték.

Mivel már előzőleg azt mondták nekem, semmi közöm a kastélyhoz, figyelmeztetésen kívül mást nem tehettem.

Közben megint jöttek oroszok (…) Egy hét múlva elmentek az oroszok, de a bútorokat teherautóra rakták és elvitték.

(…) Augusztusban azonban megjelent az elhagyott javak kormánybiztosa és felelősségre vont bennünket, miért nem jelentettük be a nálunk lévő dolgokat. Kiadta a parancsot a községi elöljáróságnak, hogy az összes bútort össze kell hordani az ifjúsági egyletbe, mert az ép bútorokat ki akarják válogatni és elszállítani. (…)

A rendőrkapitánnyal beszélgetve mondtam, nem érdemes elszállítani a bútorokat, mert ha a Herceg úr hazajön, úgyis vissza kell adni és így nem érdemes a javításra költeni. Azt a meglepő választ kaptam, amit már úgyis több helyről hallottam, hogy ha hazajön a Herceg úr letartóztatják. Ezt a pécsi politikai osztály vezetője mondta.
Hála Istennek nagyon kevesen gondolkodnak így. A faluban most is változatlanul épp oly tisztelettel beszélnek a Herceg úrról, mint azelőtt és a cselédek nagy része is nem a most divatos szólamokat hangoztatja. Persze vannak, akikben nagyon csalódtunk..." (Bezerédy, 1989, 110–111 pp).

A herceg visszatért, de 1945 után minden földjét elvették. 1951-ben feljelentették: a rendőrség elrejtett vadászfegyvereket talált, amelyek egyikén rajta volt a herceg monogramja. Perbe fogták és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Márianosztrára szállították, ahol másnap meghalt. Halála körülményei tisztázatlanok, a helyiek szerint az ÁVÓ-sok verték halálra. Márianosztráról csak 1966-ban szállították át maradványait a bólyi családi mauzóleumba.

Montenuovo Nándor halála után feleségét és gyermekeit Besenyszögre telepítették át. A család nőtagjai végül 1956-ban elhagyták Magyarországot és Ausztriában kezdtek új életet. A herceg felesége, Solymossy Ilona bárónő 1988-ban hunyt el.

A herceg unokája Franziska Kübeck-Montenuovo Grazban él, magyar szépirodalmat fordít németre. A dédunoka Alexander Kübeck-Montenuovo Margarethen am Moosban a mintegy 100 hektáros maradék Montenuovo-birtokon bioszóját és -búzát termeszt, és a család történetét kutatja.

Montenuovo Nándort 1990-ben rehabilitálták. Bóly középiskolája 1996-ben felvette nevét, 1993-ban lánya, Júlia a község díszpolgára lett.

Németbóly

A mai temető területén egykor a rómaiak építettek castrumot. Az Árpád-korban többször gazdát cserélt, egy ideig Koppány birtoka volt. Első írásos említése 1093-ból való, amikor Bolok néven egyházi birtokként szerepel. A bátai Benedek-rendi apátság, majd a Boli család, ezt követően a pécsi püspökség tulajdonában volt. A mohácsi csatát követően elnéptelenedik.

A török hódoltság után II. Batthyány Ádám gróf lesz a birtokos, aki fontos szerepet játszott a törökök elleni felszabadító harcokban. A gróf halála után felesége, Strattmann Eleonóra virágoztatja fel az uradalmat, aki a siklósi és üszögi uradalmakat is megvásárolta.

1730-tól német telepesek érkeznek, akik szakértelmükkel fejlesztik a birtok mezőgazdaságát. 1746-ban Batthyány Károly (II. Batthyány Ádám és Strattmann Eleonóra fia) építetti fel a község első katolikus templomát.

1771-ben Mária Terézia mezővárosi rangot ad Németbólynak. A község elnevezése a betelepült telepesekre vezethető vissza.

1848-ban Batthyány Iván gróf eladja testvérének herceg Batthyány Fülöpnek a bólyi és sellyei uradalmat. Batthyány Fülöp halála után Batthyány Júliára száll a birtok, aki után férje, Montenuovo Vilmos és fiai öröklik.

Utolsó tulajdonosa Montenuovo Nándor.

A szovjet hadsereg 1944. november 26-án vonul be.

A második világháború után a németeket kitelepítik és bihari és felvidéki magyarokat telepítenek be, így 1950-től a korábbi Németbóly neve Bólyra változik.

A bólyi kastély

A mai kastély helyén 18. századi vadászkastélyt feltételezhető, melyet 1805–1807 között klasszicista stílusban építettek át. Az épület téglalap alaprajzú egyemeletes.

Az első átalakítás ideje ismeretlen. Ekkor szüntették meg a fedett kocsifelhajtót és az emeleti erkélyajtókat ablakokra cserélték.

1922-től Montenuovo Nándor modernizálta: a villamosítás mellett központi fűtéssel, telefonnal és modern fürdőszobával is gazdagodik a kastély.

Az államosítás után az előnytelen átalakítások következtek, melyek során a timpanonból leverték a családi címert is.

A kastélyban jelenleg a Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona működik. Belülről nem látogatható.

Napóleon bútorai

Mária Lujza Pármába érkezve egy kifosztott hercegi palotát talált, így a berendezésről neki kellett gondoskodnia. Ekkor kerültek ide – valamelyik császári palotából – azok a Napóleon korabeli empire bútorok, melyeket Mária Lujza halála után (1847) fia Montenuovo Vilmos vett magához.

A bútorokat Alfréd hozta magával Németbólyba, hogy ott a kastély földszinti reprezentatív termeinek díszei legyenek. Németh Béla történész 1900-ban jelentette meg a község monográfiáját, melyben beszámol a kastély látogatásról.

Németh leírja a kastély teljes belső berendezését, így az ő beszámolói alapján tudjuk rekonstruálni a belső tereket: Pompás csillárok, hatalmas kandelláberek, kredencek és ágyak találhatók itt, továbbá a kis, nagy és titkos fiókokkal ellátott, általánosan kedvelt szekreterek. A hölgyszalonban több, szépen kivitelezett Mária Lujza portré található. Egy másik, távolabbi szobában I. Napóleon portréja látható, ezen Napóleon ábrázolása annyiban egyedi, hogy e képen mosolyog.

A különleges berendezés mellett érdemes külön kiemelni Alfréd herceg könyvtárát is, mely egy 1930-as leírás szerint „a világ minden táján összegyűjtött exotikus, etnografikus kollekció”.

Miután a szovjet hadsereg megérkezett Németbólyba iszonyatos pusztítás vette kezdetét. A könyvtár gyűjteménye teljesen megsemmisült, a bútorok egyik része a kályhákban égett, másik részét elvitték.

Csodával határos módon a berendezés pár darabja megmenekült. Ezeket ma a szekszárdi Wosinszky Mór Múzeumba láthatjuk a Régi vármegyeháza világa című kiállításon, illetve virtuálisan megtekinthető az enteriőr itt:

https://womm.hu/virtualis-muzeum/30/allando-kiallitasok

A bólyi mauzóleum

A mauzóleum építését végrendeletében kérte Batthyány–Strattmann Júlia. A végakaratot Alfréd fia teljesítette. 1895-ben helyezték itt örök nyugalomra az elhunytakat.

A családi mauzóleumban nyugszik Batthyány–Strattmann Júlia és férje Montenuovo Vilmos, három gyerekkorban meghalt lányuk, valamint fiúk Montenuovo Alfréd és felesége Kinsky Franciska. Az utolsó ide temetett családtag az 1951-ben meghalt Montenuovo Nándor, akit csak 1966-ban hozathattak ide.

A historizáló (neoromán–neogótikus stílusú) épület 1879–1894 között épült. Építésze Carl Gangolf Kayser.

A mauzóleumba széles lépcsősor vezet fel, a bejárati ajtó két oldalán hófehér és mélyvörös márványoszlopok sorakoznak. Az oszlopok egy-egy reliefcsoportot tartanak. A bejárat felett a családi címer kapott helyet. Az épület belsejében található a szentély és az oltár, valamint egy karzat is kialakításra került. A sírhelyek nem egy altemplomban vagy kriptában kaptak helyet, hanem az épület falaiban kialakított, vörös márványtáblával lezárt sírhelyekben nyugszanak a család tagjai.

A gyönyörű mauzóleumot napjainkban ravatalozóként használják, 2005-ben teljes körűen felújították.

A mauzóleum bejelentkezéssel látogatható.

Bejelentkezés a Városi Könyvtár nyitvatartási ideje alatt a 06-69-868-305-ös telefonszámon. A Városi Könyvtár nyitvatartási ideje: hétfő: zárva, kedd-péntek: 9:00-12:00, 13:00-17:00, szombat: 14:00-17:00, vasárnap: zárva

SAJÁT FELVÉTELEK

FORRÁSOK

• A Pallas nagy lexikona 12. 1896. 777 p.
• Bezerédy Győző. 1989. A németbólyi Batthyány-Montenuovo kastély története IN Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 1989. 2. évf. 102-113 pp.
• Bóka Róbert. 1999. Bóly. A hagyományok bölcsője, a lendület városa IN Hetedhéthatár. 1999. 3. évf. 14. szám 9 p.
• Budapesti Hírlap. 1904.12.12. 9 p. A Burg-színház söprögető asszonya
• Comitatus 2011. 21. évf. 204. szám 16-17 pp. Bóly
• Csitár István. A Batthyány és Montenuovo családok bólyi téglabélyegei IN Monarchia Bélyegestégla-gyűtjők Egyesülete
• Dr. Varga Szabolcs. 2015. Lovagkor Bólyban: a Batthyány-Montenuovo Mauzóleum
• Dunántúl. 1927.09.13. 4 p. Monetnuovo Alfréd gyászjelentés
• ferencesnoverek.ro A nővérek letelepedése Erdélyben
• Fraknói Mária. 1982. A Batthyány és a Montenuovo család házassági kapcsolatai IN A Dunántúl településtörténete IV. 1867-1900. 1982. 403-409 pp.
• Kalmár Zoltán. 1994. Nagyszeben és Vidéke 1994.07.01. 3-4 pp.
• kitervezte.hu
• Kornitzer Béla. 1940. Apák és fiúk. Nagy magyar értékeink – ahogyan fiaik látják 2. 283-291 pp.
• Kopasz Gábor. 1961. Az 1945. évi földbirtokreform végrehajtása Pécsett és Baranya megyében IN Babics-Kopasz (szerk.) Tanulmányok Baranya és Pécs történetéhez 1944-1960. Felszabadulás emlékére 167 p.
• Pesti Napló. 1895.04.09. 4 p. Mária Lujza fia
• Pécsi Napló 1895. 10. 4. 5-6 pp. A Montenuovok mauzóleuma Német-Bólyon
• Pécsi Közlöny 1895. 10. 6. 5 p. A n-bólyi mauzóleum lakói
• Tichay Alfréd. 1895. II. Napóleon mostoha atyja IN Pécsi Napló. 1895.11.03. 1-4 pp.
• Uj Idők Lexikona 17-18. 1940. 4582 p.
• Új Dunántúli Napló. 2002. 08.02. 5 p. A kisdedóvót ünneplik
• Új Dunántúli Napló 2005.11.28. 4 p. Tisztelet az alapító előtt
• Új Dunántúli Napló 2009.03.02. 9 p. Egy síremlék különleges akusztikája
• Új Dunántúli Napló 2015.08.31. 9 p. Hercegi örökösök Bólyban
• vitéz Kary Béla. 1936. Montenuovo Alfréd herceg és Ferenc Ferdinánd 6 p.