Az elhagyott Luppa-mauzóleum

Az elhagyott Luppa-mauzóleum

Olvasási idő: 2 perc

Látogatással kapcsolatos információk

Frissítés: 2024.06.13.

Cím: 2013 Pomáz, Ravatalozó utca

Látogatható: 0-24

Jegyárak: ingyenes

Megközelítés, parkolás: A Ravatalozó utcára befordulva balra kavicsos parkoló található. Innen könnyen el tudunk sétálni, jobbra a Batz gyár mellett elhaladunk, majd balra fordulva a domb tetején található az épület.

Roppant elkeserítő és szomorú látvány. Pomáz értéktárában szerepel a Luppa-mauzóleum, sőt a logójukban is látható az emblematikus épület.

A földszintről vasszerkezetű csigalépcső vezetett le a kriptába, ahol egymás felett két sorban helyezkednek el a koporsók az erre a célra kialakított falfülkékben. Ezt, ma már nem is láthatjuk, mivel annyiszor törtek be és dúlták fel a sírokat, hogy jelenleg le van betonozva a kripta teteje. De nem csak belülről tették tönkre a nyughelyet.

1994-ben a rézből készült tetőt szedték szét és vitték el. A 90-es években az önkormányzat segített és zsindelytetővel próbálták megóvni a beázástól. De a rongálások nem maradtak annyiban. Az évek alatt a korábbi bronzkaput is ellopták, majd elkezdődtek a firkálások és tovább rongálták. Az értelmetlen rombolás, a holtak nyugalmának megzavarása, az ősök felé tanúsított ilyen fajta tiszteletlenség felfoghatatlan.  A kérdések zakatolnak, a válaszok hiányoznak.

A Luppa-Mandics család sírboltját 1912-ben építtette Luppa Vidor, akiről utcát is elneveztek a településen. A Luppa család Pomáz egyik leggazdagabb szerb családja volt, akik hozzájárultak a település életéhez, fejlesztették azt és mecénási tevékenységet is végeztek. A ma közismert Luppa-sziget is hozzájuk kötődik, Luppa Péter vásárolta meg és ültette be.

1949-ben a földhivatal egy téves bejegyzés során elvette a Luppa-Mandics családtól a mauzóleumot és egy pomázi családhoz került. A helyzetet 2021-ben sikerült orvosolni, mikor ajándékozási eljárás keretében a mauzóleum az önkormányzat birtokába jutott. Eltelt azóta 3 év és a helyzet csak romlik. A beázás nem kíméli az épületet, ahogy az sem, hogy valakik dühöngőnek használják. Az önkormányzat fejlesztési térképén az szerepel, hogy 2021-24 között 33 millió forintot költöttek az épületre és egy olyan kép jelenik meg, melyen nem szerepelnek a firkálások és a növényzettel benőtt falak. A tájékoztató szerint az önkormányzat évről évre 15 millió forintot különít el a mauzóleumra és arra várnak, „hogy valamely műemlék épület felújítására létrehozott pályázat ugyanennyi támogatást hozzátegyen”.

Reméljük, hogy mielőbb megoldás érkezik és az elmúlt évtizedek hányattatásai után a Luppa-Mandics család sírboltjában nyugvók megkapják azt nyugalmat és tiszteletet, melyet mindenki megérdemel, még ha többen láthatóan nem is így gondálták az évek alatt.

Tarts velem a közösségi oldalakon is! Itt megtalálsz: